Miért nem elég az iskolai óra?
Matematikából ma már többnyire csoportbontás van tíz-tizenöt gyerekkel, és az anyagot akkor is végig kell venni, ha a felénél öten már nem követik.
Ebből egy önmagát hajtó kör lesz. Aki nem érti, unatkozni kezd. Aki unatkozik, beszélgetni kezd. Ahol pedig zaj van, ott már nem lehet érdekesen tanítani, csak ledarálni az anyagot, amire megint kevesebben figyelnek. Egy idő után az óra arról szól, hogy elhangozzon az anyag, nem arról, hogy meg is értsék.
Matematikából ez különösen drága mulatság, mert ez a tárgy egymásra épül: amit márciusban nem értett meg a gyerek, az szeptemberben már hiányozni fog alóla.
Ma egy átlagos osztályban a gyerekek jelentős része jár matekkorrepetálásra. Ez nem a gyerekekről szól, és nem is a szülőkről, hanem arról, hogy az iskolai keretek között erre a tárgyra nem jut annyi idő és figyelem, amennyit igényelne.
Egyéni órán ez másképp működik. Egy diák van jelen, megkapja a teljes figyelmet, és a tempót ő adja, ott áll meg a magántanár, ahol kérdés van.
Egy tanár, két szakma
Sok szülő az iskolai tanárhoz viszi a gyereket magánórára is. Érthető, hiszen őt ismeri, és ő tudja, mi lesz a dolgozatban.
Egy dolgot érdemes viszont tudni: a tizenöt fős csoport és az egy diák nem ugyanaz a munka. Az osztályteremben fegyelmet kell tartani, tempót kell tartani, és a többséghez kell igazodni, ott az a jó tanár, aki végigviszi az anyagot úgy, hogy a lehető legtöbben kövessék. Egyéni órán ennek az ellenkezője kell: nincs tempó, amit tartani kell, és egyvalakihez kell igazodni. Itt a tanár dolga nem az, hogy elmondja az anyagot, hanem az, hogy megkeresse, hol csúszott el. A kettő két külön mesterség.